2010. december. 22. 14:48 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2010. december. 22. 14:46 Itthon

Elszámoltatná a Jobbik a fővárosi gyógyfürdők korábbi menedzsmentjét

Nem kerülheti el a számonkérést a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) korábbi vezetése, amely nagy valószínűség szerint szabálytalanul bánt az adófizetők pénzével - közölte szerdán, a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése után a Jobbik.

A Fővárosi Közgyűlés szerdán döntött arról, hogy a BGYH idei közszolgáltatási feladatainak ellentételezésére, szolgáltatási díjként nettó 771 millió forintos támogatást kapjon. A Jobbik közleménye szerint az előterjesztéshez a párt fővárosi frakciója kiegészítő határozati javaslatot nyújtott be. A módosító indítványt a napirend előterjesztője, György István főpolgármester-helyettes befogadta, így azt a fideszes többség is megszavazta - áll a közleményben.

A Jobbik szerint a pénzre azért van szükség, mert a korábbi vezetés ésszerűtlen, indokolatlan döntései, illetve mulasztásai veszteséges működéshez vezettek. A Jobbik határozati javaslata szerint Tarlós István főpolgármesternek az előterjesztésben szereplő gazdasági és üzleti visszásságok miatt meg kell tennie a szükséges jogi lépéseket. Vagyis az adófizetők pénzével nagy valószínűség szerint szabálytalanul bánó menedzsment nem kerülheti el a számonkérést.

Az előterjesztő főpolgármester-helyettes közlése szerint a megindított belső vizsgálat eredményeiről, így a lehetséges jogi lépésekről 2011 első negyedévében tájékoztatják a közgyűlést. A Jobbik szerint ettől függetlenül a kezdeményezésük nélkül a számonkérés elmaradt volna - olvasható a közleményben.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.