Tüntetés a Szabadság téren a sajtószabadságért - 10 percben
Pár százan vettek részt a médiatörvény elleni tüntetésen - írja a Hírszerző.
A budapesti Szabadság téren a kormány médiatörvénye ellen néhány százan tüntettek, annak ellenére, hogy előzőleg több, mint két és fél ezren jelezték részvételüket. A Hírszerző helyszíni tudósítójának jelentése szerint többen üres, fehér transzparenseket tartanak a kezükben. A szervezők kisebb performanszot tartottak, s a demonstráció mindössze 10 percig tartott. A közlés szabadságát és a jogállamiságot veszélyezteti az új médiatörvény - hangsúlyozták a tüntetés szónokai. Az öt szervező által részenként felolvasott szöveg szerint a médiaszabályozás centralizál, cenzúrát hoz és a kádári időket idézi.
Fotók a tüntetésről |
A hvg.hu fotóriporterének helyszínen készített képeiért kattintson ide! |
A Facebookon szervezett demonstráció szervezői korábban jelezték, nem szeretnék, ha politikusok csatlakoznának rendezvényükhöz.
"Úgy véljük, hogy fent megnevezett személyek jelenléte - még magánemberként is - nagyban rombolná a tüntetés hitelességét úgy a médiában, mind a résztvevők (csendes) többségének szemében. Sajnálattal vesszük tudomásul, ha valakit ez a tüntetéstől való távolmaradásra késztet (kivéve a párpolitikusokat természetesen), de elfogadjuk ezen döntésüket" - indokolták a felhívásban.
A médiatörvény erőteljesen korlátozza a sajtó szabadságát, ezzel csorbul a szabad véleményformálás joga - fogalmaztak. "Mi, diákok, és felelős állampolgárok felháborodva és értetlenül fogadjuk, hogy az új médiatörvény elfogadásával tovább sérül a jogállamiság eszménye, és folytatódik a jogállami keretrendszer lebontása". A szervezők kifogásolták, hogy a joganyag az "öncélú sajtószabadság" helyett úgy vezeti be a "közösség-elvű értékrendet" a magyar médiában, hogy nem tisztázza, mit ért az új fogalom alatt.
Mint mondták, elfogadhatatlan, hogy "korlátlan jogkörrel" ruházná fel a tervezet a médiahatóságot, és hogy egyazon törvény rendelkezései vonatkoznának az online, az elektronikus és a nyomtatott sajtóra. Mint mondták, a médiahatóság, amely egy "abszurd és antidemokratikus képződmény" a közerkölcsre hivatkozva hozhat döntéseket, és elhallgattathatja majd akármelyik médiumot. Húsz évvel a rendszerváltás után ez a szabályozás ellene megy a demokratikus folyamatoknak - fogalmaztak. A felszólalók kijelentették: hiteltelen közmédiumokhoz vezet, ha lojalitást kérnek az újságíróktól. Kifogásolták a Szalai Annamária által tett kijelentést, miszerint a sajtó- és véleményszabadság a közösség integritását szolgálja. A jelenlegi felügyeleti rendszerrel és a szabályozási környezettel nem nyerne az ország felvételt az Európai Unióba - tették hozzá.
A szónokok követelték a média függetlenségének megőrzését, valamint hogy a politikai felügyelet a médiafelügyeletben "a korábbinál kisebb legyen." A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam! - ismételték többször a beszéd végén.
Szépe András, a tüntetés egyik szervezője az MTI kérdésére azt mondta: ma még nem elég erős a civil társadalom ahhoz, hogy egy civil rendezvény "megengedhesse magának azt a terhet", hogy politikusok is eljöhessenek. Kifejtette: a törvény nem betartható, és a bizonytalanság fenntartása az egyik eredménye. Szerinte a szerkesztőségek a több milliós bírságok kilátásba helyezése miatt "belső cenzúrát" fognak alkalmazni.