2010. december. 16. 06:54 MTI/Magyar Hírlap Utolsó frissítés: 2010. december. 16. 06:36 Itthon

Tátrai Miklóst is meghallgatják a sukorói kaszinóügyben

A joghatóság a csütörtöki és a pénteki napra 3-3 tanút idézett. Az MNV előzetesben ülő volt vezérére pénteken kerül sor.

Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő vezérigazgatóját is meghallgatja a Fejér Megyei Bíróság a sukorói King's City telekcsere-szerződésének semmissé nyilvánításáért indított polgári perben - értesült a Magyar Hírlap.

A napilap csütörtöki számában Gieszné Boda Orsolya bírósági szóvivőre hivatkozva azt írta: a joghatóság a csütörtöki és a pénteki napra 3-3 tanút idézett. A lap hozzátette: Tátraira pénteken kerül sor. A Magyar Hírlap felidézte: a Sukoró-ügyben tavaly óta vizsgálódó Központi Nyomozó Főügyészség szerint a telekcserével 1,3 milliárd forintos kár érhette az államot. Tátrait és jogtanácsosát, Császy Zsoltot szeptemberben helyezték előzetes letartóztatásba, a kényszerintézkedést később márciusig meghosszabbították.

 

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?