A jobbikos nem volt jelen, mégis szavaztak a gépéről
Kisebb vita alakult ki a Fővárosi Közgyűlés szerda délutáni ülésén két tisztázatlan szavazás miatt: a teremben két jobbikos politikus ült, mégis mindhárom képviselőjük gépéről szavaztak két voksolásnál is.
Az esetre Tüttő Kata, az MSZP frakcióvezető-helyettese hívta fel a közgyűlés figyelmét. Tarlós István főpolgármester a történtekkel kapcsolatban párhuzamot vont egy másfél évvel ezelőtti esettel, amikor Horváth Csaba (MSZP) gépéről érkezett úgy szavazat, hogy a képviselő nem volt a teremben. Utalt arra, hogy akkor azzal magyarázták az esetet: egy papírlap csúszott a szavazógépre. A történteknek akkor nem volt következménye.
Horváth Csaba, az MSZP frakcióvezetője szerint megengedhetetlen, hogy egy képviselő két szavazatot adjon le. Felidézte: az Országgyűlésben ezt igen komolyan veszik, ha "két kézzel szavazáson" érnek valakit, annak súlyos következményei vannak. Tarlós István párhuzamára reagálva pedig azt mondta: a főpolgármester által idézett eset annyiban tér el a mostanitól, hogy akkor ő a büfében tartózkodott, és a mellette ülő Devánszkyné Molnár Katalin összekeverte a két szavazógépet, ám csak egy gombot nyomott meg.
A főpolgármester a jövőre nézve azt javasolta, vegyék be a szervezeti és működési szabályzatba, hogy legyen súlyos következménye annak, ha egy képviselő más helyett szavaz. A vitatott voksolásoknál Czeglédi János nem ült a helyén a Jobbik frakciójában.