2010. december. 13. 10:58 HVG Utolsó frissítés: 2010. december. 13. 11:32 Itthon

Gyurcsány blogol: "Ez az egész a Köztársaság szégyene"

"Ez az egész ügy bűzlik. Bűzlik a Fidesz politikai érdekeitől, az ügyészség szakszerűtlenségétől, elfogultságától, a koncepciós jellegtől. Ez az egész a Köztársaság szégyene" - írta blogjában Gyurcsány Ferenc az UD Zrt. ügyről.

"UD Zrt.-ügyben az ügyészségnek egy szavát sem hiszem el. Amit tesznek – és amit nem tesznek – az nekem azt bizonyítja, hogy falaznak a Fidesznek, és bosszút állnak a leleplezőkön. Az ügyészség eljárása az ötvenes éveket idézően koncepciós jellegű" - fejti ki véleményét a volt kormányfő blogjában.

Gyurcsány Ferenc azt írja: "Aki végigkísérte az eseményeket, az tudja, hogy az ügyészség folyamatosan blokkolta, akadályozta a nyomozást, amit meg „muszáj volt megtalálnia”, azt leválasztotta az alapügyről, és önállóan, egymástól függetlenül vizsgálta. Így a történet lényege, egésze, belső összefüggései (azaz a gyanú, hogy a Fidesz érdekkörében egy magán-titkosszolgálat üzemel) nem képezték vizsgálat tárgyát. Hogy világos legyen: a Fidesznek és az UD Zrt.-nek kínos ügyeket az ügyészség apró elemekre szedte, és több, kisebb súlyú, egymástól független cselekményként tekint rájuk. A Fidesz ellenfelei esetében éppen ellentétesen járnak el. Ott egyesítik az ügyeket, ott konstrukciót gyártanak, így kerülhetett például egy eljárásba a Dávid Ibolya és Szilvásy György ellen megfogalmazott gyanú."

Gyurcsány Ferenc teljes blogbejegyzését itt olvashatják el.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.