2010. december. 11. 16:54 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 11. 16:52 Itthon

HM: senki nem akarta hazaküldeni Horn Gyulát

A honvédelmi tárca közleményében az áll: sem a Honvédelmi Minisztérium, sem az Állami Egészségügyi Központ, jelenlegi vezetése részéről soha nem merült fel, hogy Horn Gyula volt miniszterelnököt ne ápolják tovább a Honvédkórházban.

A közleményt, mint írták, "az elmúlt napokban a sajtóban megjelent félrevezető híradások helyreigazítására" adták ki. A dokumentum szerint
a volt miniszterelnököt folyamatos orvosi felügyelet mellett 2007 óta kezelik az intézményben. Horn Gyuláról, kórházi ellátásáról eddig sem és ezután sem kívánnak orvosai tájékoztatást adni. 

Az atv.hu a napokban azt írta, hogy Orbán Viktor kormányfő közbenjárására maradhatott az Állami Egészségügyi Központban (ÁEK) Horn Gyula korábbi szocialista miniszterelnök.

A televíziós csatorna weboldalának szerdai cikke ismerteti: Horn Gyula korábbi miniszterelnök több mint három éve fekszik a budapesti Állami Egészségügyi Központban. A politikus 2007. szeptember 16-án került be az intézménybe, súlyos agyi betegséggel ápolják azóta is. A kórházban őrökkel és kamerákkal felszerelt VIP-teremben fekszik, szűk családi körén kívül más látogatókat nem fogad, állapotáról pedig teljes hírzárlatot rendeltek el a család kérésére. Magyarország 1994 és 1998 közötti miniszterelnöke utoljára három és fél évvel ezelőtt, a 75. születésnapjára rendezett ünnepségen jelent meg a nyilvánosság előtt. 

Az atv.hu információi szerint a volt miniszterelnök betegsége olyan jellegű, hogy indokolt lehetne otthoni ápolása is. Értesülésük szerint a Honvédelmi Minisztérium vezetésében fontolgatták, hogy Horn Gyulát hazaengedjék a minisztérium kötelékébe tartozó Állami Egészségügyi Központból, ám Orbán Viktor miniszterelnök közbenjárására végül mégis az intézményben maradásáról döntöttek.

Hirdetés