2010. december. 06. 09:37 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 06. 09:34 Itthon

Embercsempészt fogtak az M5-ös autópályán

Embercsempészt fogtak el a Csongrád megyei rendőrök a hétvégén az M5-ös autópályán; a férfi kétezer euróért vitte volna koszovói ügyfeleit Németországba - közölte a rendőrség hétfőn.

A járőrök Mórahalom külterületén figyeltek fel egy cseh rendszámú gépkocsira, amelynek sofőrje, észrevéve a járőrautót, megállt, és miután három férfi kiszállt az autóból, gyorsan továbbhajtott - közölte Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A férfiakat igazoltatták. Kiderült, hogy Koszovóból érkeztek illegálisan az országba, és egyikük már nem először próbálkozott.

Közben a rendőrök az autópályán megállították a Budapest felé tartó járművet, és igazoltatták a vezetőjét. Mint kiderült: az úti cél Németország lett volna, ahová fejenként 2000 euróért vitte volna a határsértőket. A cseh és szerb kettős állampolgárságú embercsempész és az egyik határsértő ellen - mivel a korábbi próbálkozása miatt rá kiszabott beutazási és tartózkodási tilalmat megszegte - büntetőeljárás indult, és mindkettejüket őrizetbe vették. A másik két határsértővel szemben pedig idegenrendészeti eljárást indítottak - tette hozzá az őrnagy.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.