2010. november. 23. 09:00 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 23. 08:53 Itthon

Miről vitáznak ma a parlamentben?

Az Országgyűlés ma várhatóan hat általános vitát folytat le, közte az egyes büntető tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatot, amely egyebek mellett fogolyszökésnek minősítené a házi őrizet és a lakhelyelhagyási tilalom szabályainak súlyos megszegését.

A kormány indítványához Nagy Gábor Tamás (Fidesz) olyan módosító javaslatot nyújtott be, amely egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetné a falfirkálást.

A tervezett napirend szerint szintén ma kezdődik a vita az egyes törvényeknek a naptári napban való határidő-számítással összefüggésben történő módosításáról. A kormány azt javasolja, hogy a jövő évtől a közigazgatási hatósági eljárásokban ismét naptári napokban, és ne munkanapokban számolják majd a határidőket. Megkezdi ma a Ház az egyes állami tulajdonú szakosított hitelintézetekre vonatkozó törvények módosításáról szóló javaslat általános vitáját. Az indítvánnyal a kormány bővíteni kívánja a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) finanszírozási eszközeit, továbbá visszaállítaná az állami fejlesztési bankra vonatkozóan az osztalék elvonás tilalmát.

Ugyancsak ma vitatják meg a képviselők a nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások fokozottabb védelméről szóló törvényjavaslatot, mely szerint a kiemelt jelentőségű állami nyilvántartások - közte a nyugdíjbiztosítás - adatfeldolgozását csak az állami szférába tartozó, azaz az adatkezelő által közvetlenül ellenőrizhető szervezet láthatná el a jövőben.

Várhatóan három agráriummal kapcsolatos indítvány általános vitája is lezajlik és több részletes vita is lesz: az egyes rendészeti tárgyú törvénymódosítások, a minisztériumok felsorolásáról szóló és az iparjogvédelmi jogszabályok, valamint a 2011-es népszámlálásról szóló törvény módosításáé.

Az Országgyűlés ezen a héten szerdán és pénteken is ülésezik.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.