2010. november. 22. 12:11 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 22. 12:18 Itthon

Kiskunlacháza: 19 évet kapott a gyilkos

Tizenkilenc év fegyházra ítélte a Pest Megyei Bíróság első fokon a kiskunlacházi gyermekgyilkost hétfőn; P. Józsefet erőszakos nemi közösülés, emberölés és kifosztás miatt ítélték el.

A nem jogerős ítélet szerint P. Józsefet a fegyházbüntetés mellett tíz évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, és kötelezték a közel 19 milliós bűnügyi költség megtérítésére is.

A vádirat szerint a férfi megerőszakolta, majd megölte a koránál fejlettebb, feltűnően csinos, 14 éves kiskunlacházi lányt, aki állítólag nagyon hasonlított korábbi barátnőjére. Az áldozat mobiltelefonját és egyéb értékeit a nyomozók P. József lakásán, egy porszívó porzsákjában találták meg.

H. Nóra lemeztelenített holttestére 2008. november 23-án a helyi kiserdőben talált rá édesapja, miután hiába várták haza az előző este a művelődési házban szórakozó lányt.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.