Jobbik: félő, hogy párturalmi alkotmány születik
A Jobbik szerint attól kell tartani, hogy kizárólag a Fidesz-KDNP akaratát tükröző, párturalmi alaptörvény születik.
Gyüre Csaba alelnök szerdán sajtótájékoztatón emlékeztetett: a kormánypártok az alkotmány-előkészítő eseti bizottságban a Jobbik javaslatainak kilencven százalékát lesöpörték, pártja ezért távozott a testületből, ahonnan az MSZP és az LMP már korábban kilépett. A Jobbik alelnöke elmondta: három héttel ezelőtt, amikor a másik két ellenzéki párt - Lázár János alkotmánymódosító javaslata ellen tiltakozva - otthagyta a bizottságot, még bíztak benne, hogy érdemi munkát végezhetnek a testületben, s így az új alaptörvényben választóik akarata is megjelenik.
Kedden azonban, amikor a Jobbik javaslatairól szavazott az alkotmány-előkészítő eseti bizottság, a Fidesz-KDNP huszonnégy javaslatukat leszavazta, és mindössze hármat támogatott - közölte. Megjegyezte: indítványaik túlnyomó többsége így nem kerül az összegző bizottság elé, amely összefésüli a beérkezett javaslatokat, s így a Jobbik programjának sarkalatos elemei estek el. Gyüre Csaba kifogásolta, hogy a kormánytöbbség a többi között elvetette a termőföldek védelmének alkotmánybeli megjelenítését, az országgyűlési képviselők visszahívhatóságát és a mentelmi jog megszüntetését, valamint annak kimondását is, hogy Magyarország keresztény állam.