2010. november. 17. 21:05 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 17. 21:09 Itthon

Devecser: elhalasztották a tüntetést

A devecseriek a hónap végéig elhalasztották a péntekre tervezett demonstrációt.

Csenki Géza, a demonstráció főszervezője a lakossági fórumon elmondta: ha konkrét ígéretet kapnak arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök egy héten belül eljön hozzájuk személyesen, akkor nem tartanak tüntetést. A látogatásról egy héten belül választ várnak. Előrevetítette, ha nem lesz gyorsan változás, "nem tudják megállítani" az embereket.

Toldi Tamás polgármester fontosnak nevezte az eddigi tárgyalásokon elért eredményeket. Elmondta: azon, hogy a dolgok pozitív irányba haladjanak tovább, nem segít a tüntetés és az erőszak. "Ez a kárpótlás nem ugyanaz, mint az árvíz esetében, és a kormány jó szándéka érezhető" - tette hozzá.

A devecseri demonstráció megtartására benyújtott civil kérelmet a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság kedden az egész megye területén érvényben lévő veszélyhelyzet miatt elutasította, a kérelmezők más helyszínre újabb kérelmet nyújtottak be szerdán.

"Orbán Viktor miniszterelnök teljes kártérítést ígért nekünk, ezért fogunk tüntetni, és addig ott leszünk, amíg ide nem jön" - mondta Csenki Géza a lakossági fórumon szerdán este. Új helyszínként a 8-as főút útzár utáni szakaszát nevezte meg Bakonygyepesnél.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.