2010. november. 13. 18:20 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 13. 18:28 Itthon

Lemond szegedi önkormányzati mandátumáról B. Nagy László

Várhatóan a jövő héten lemond szegedi önkormányzati képviselői mandátumáról a Fidesz-KDNP korábbi polgármesterjelöltje; B. Nagy László már a választások éjszakáján bejelentette, hogy vissza fog lépni.

B. Nagy László az MTI-nek vasárnap elmondta: eddig azért nem lépett vissza, mert arra kérték a helyi Fidesz-frakció tagjai, hogy maradjon az SZMSZ elfogadásáig, majd a bizottsági helyek kiosztásáig. Mostanra minden akadály elhárult, hogy lemondjon az önkormányzati képviselőségéről, és ez várhatóan a jövő héten meg is történik - hangsúlyozta. Azt, hogy ki ül helyére a szegedi közgyűlésben, nem tudta megmondani a politikus. A Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje az október 3-ai választáson 45 százalékos támogatottsággal maradt alul Botka Lászlóval (MSZP) szemben, akit 52 százalékos aránnyal választották ismét polgármesterré.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.