2010. november. 10. 11:30 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. november. 10. 11:30 Itthon

Berúgott, levágta élettársa haját, majd agyonverte

Kedden kora reggel holtan szállították el egy 44 éves oroszlányi asszonyt lakásából. Fején ütések, nyakán fojtogatás nyomait lehetett felfedezni - írja a police.hu.

Élettársa jelentette be a halálesetet, a férfinak azonban napközben nyoma veszett. Este találtak rá a nyomozók, amint ittasan tántorgott Oroszlány utcáin. Tagadja, hogy megölte volna szerelmét, de a nyomok és a tanúkihallgatások egyértelműen arra utalnak, hogy ő verte halálra az asszonyt.

Kapcsolatuk nem volt felhőtlen. Szemtanúk elmondása szerint a férfi többször bántalmazta a nőt, a verésekből azonban egyszer sem lett rendőrségi ügy. Hétfőn este egy kocsmában talált rá élettársára a 48 éves H. Szilveszter. Hangos szóváltást követően hazáig verte az asszonyt, majd a verés otthon is folytatódott, miközben hosszú haját rövidre vágta.

Kedden kora reggel a szomszédba sietett „segítségért” a gyanúsított, mondván Dóra holtan fekszik ágyukban. A boncolást végző orvosok a megduzzadt fej és a nyakon található fojtogatási nyomok miatt azonnal értesítették a Rendőrséget.

A házban megtartott szemle során az életellenes nyomozók is a boncolás megállapításait támasztották alá a helyszínen rögzített nyomok alapján. Kizárták, hogy idegen járt a lakásban, meggyőződésük, hogy a 48 éves verte halálra a 44 éves asszonyt, annak ellenére, hogy a gyanúsított tagadja a bántalmazást.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.