2010. november. 08. 08:12 Blikk Utolsó frissítés: 2010. november. 08. 12:36 Itthon

Csúnya visszaélés a kórházban

Évek óta a dunaújvárosi kórház környékén sem járt Karsai Sándorné Zsóka, az intézmény nyilvántartásában mégis az áll: kétszer is két héten keresztül bent feküdt a pszichiátrián, többször járt be kontrollra, és életvezetési tanácsadáson is megfordult - számol be a Blikk.

A döbbent és felháborodott egygyermekes édesanya szerint a kórházban azért élnek vissza a nevével és a taj-számával, hogy így jussanak pluszpénzekhez a társadalombiztosítástól - írja a lap. "Tanúk igazolják, hogy nem feküdtem bent két hétig a dunaújvárosi kórházban, és különben is, akkor már Budapesten éltem" – magyarázta a a TV2 ma este adásba kerülő Aktív című műsorának az asszony. "A kórházat bepereltem okirat-hamisítás, biztosítási csalás és téves diagnózis felállítása miatt."

A kórház igazgatója szerint kizárt, hogy jogtalan pénzekért trükköztek volna az intézményben, ebből szerinte nem is származott volna hasznuk. "Még várólistáink is vannak, tehát nem érdekünk, hogy ilyen virtuális eseteket gyártsunk" – magyarázta.

Ugyanakkor Zsóka érveit támasztja alá, hogy az internetes ügyfélkapu adatbázisában az szerepel: csaknem négy éve nem váltott ki antidepresszánsokat, tehát valószínűtlen, hogy ez idő alatt többször is kezelték kórházban skizofréniával. Több egészségügyi szakember szerint bevett szokás, hogy a kórházak fiktív esetek révén egészítik ki bevételeiket. Hogy ez évente hány millió forintot csal ki az egészségügyi kasszából, megbecsülni sem lehet.

Nyomozása során az Aktív riportere mindenesetre maga is megrökönyödött, amikor kíváncsiságból az ő kórházi "előéletét" is ellenőrizte az ügyfélkapurendszeren. "A hivatalos adatok szerint 2006. március 12-én súlyos baleseti ellátásban részesültem egy budapesti kórházban. Csakhogy én világosan emlékszem arra a napra, ugyanis akkor mentem haza egy másik kórházból újszülött gyermekemmel" – mesélte a riporter, Zágonyiné Balogh Zsuzsa.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.