2010. október. 29. 09:10 Magyar Nemzet Utolsó frissítés: 2010. október. 29. 09:23 Itthon

MN: hírszerző irodát épített volna ki a Zrínyi volt rektora

Üzleti hírszerző céget kívánt kiépíteni a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen (ZMNE) Szabó János egykori rektor - írja a Magyar Nemzet.

Vallott a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hivatali üzérkedéssel vádolt exvezetője a csütörtöki tárgyaláson - számol be a Magyar Nemzet. Szabó János üzleti hírszerző céget akart kiépíteni. A cég felajánlhatta volna szolgálatait több nagyvállalatnak, például a DHL nemzetközi szállítmányozási cégnek - derült ki a hivatali hatalommal való üzérkedés vádjával előzetesben lévő Szabó csütörtöki tárgyalásán.

A Magyar Nemzet azt írja: a profi magánnyomozó társaság tervéről maga a volt rektor számolt be a Fővárosi Bíróságon, miután kihallgatták azt az egyetemi adjunktust, volt hivatásos rendőst, aki Szabó pártfogoltjaként került az egyetem nemzetbiztonsági tagozatának vezetői közé és doktori dolgozatának megvédése idején ígért segítséget az egyetemi vezető kétesnek tartott ügyeiben.

B. Zoltán adjunktus a bíróságon azt állította: csak ígérte Szabó Jánosnak és a szintén a vádlottak padján ülő Cs. Istvánnak, hogy "elindítja a DHL felrúgását", mert időt akart nyerni, valójában azonban nem tett lépéseket az ügyben. A férfinak - a lehallgatási jegyzőkönyvek szerint - többek között annak kellett volna utánanéznie, hogy érintettek lehetnek-e kábítószercsempészetben bizonyos személyek a DHL-nél és egy adathordozót is át kellett adnia a rektornak. Elmondása szerint arról tájékoztatta Szabót és Cs. Istvánt, hogy nincs tudomása a neki átadott listán szereplő személyek büntetett előéletéről, a volt rektornak és társának pedig mindössze két mozifilmet ajánlott figyelmébe, amelyeket az oktatásaihoz használt.

 

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.