Németh Zsolt: javul a magyar-szlovák viszony
Javul a magyar-szlovák viszony, leginkább azért, mert Szlovákiában is új kormány alakult - mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.
Szlovákiában "új szemléletet jelent a kereszténydemokrata miniszterelnök, illetőleg a Kereszténydemokrata Pártnak a szerepvállalása a kormányban" – fogalmazott Németh Zsolt.
Fontosnak nevezte, hogy a pozsonyi kormány meg tudja őrizni stabilitását, végig tudja vinni "a toleránsabb szemléletű" etnopolitikát. Ennek első nagy próbája a korábbi nyelvtörvény ügye, a második pedig az állampolgársági téma lesz, vagyis az, hogy miként fogják majd megváltoztatni a "meglehetősen brutális" szabályozást - mondta a külügyi államtitkár.
Németh Zsolt szólt arról, hogy a Velencei Bizottságnak a szlovákiai államnyelvtörvényről készített értékelésével párhuzamosan megkezdődött a jogszabály módosítása. Ugyanakkor a jelenlegi változtatások nem tükrözik a bizottság álláspontját - tette hozzá. Németh Zsolt kijelentette: "ez a nyelvtörvény az abszurditásnak abszurditása volt a nemzetpolitikában, az európai kisebbségpolitikában".
A külügyi államtitkár arra a kérdésre, hogy a kormány ki akarja-e vásárolni az oroszokat a Malévból, azt válaszolta: ebben elkötelezettek, azt szeretnék, hogy a Malév nemzeti légitársaság lenne. Már kezdtek puhatolózó tárgyalásokat is az ügyben - jegyezte meg.