2010. október. 20. 12:55 Utolsó frissítés: 2010. október. 20. 12:48 Itthon

Már egyeztetnek a károsultak és a Mal Zrt.

Az iszapkárosultakl jogi képviselője szerint a MAL Zrt. által felajánlott 1,5 milliárdos alap csak a közösségeket ért károk enyhítésére lehet elegendő.

Magyar György ügyvéd a Mal Zrt. jogi képviselőivel szerdán Budapesten megkezdődött peren kívüli egyeztetés nyilvános részén azt mondta: a cég által felajánlott, de évekig elhúzódó kártérítési alap csak a Devecsert, Kolontárt és Somlóvásárhelyt ért károk enyhítésére lenne elegendő, az egyéneket ért, "kategorizált" károkra azonban nem, viszont - mint meghatalmazott képviselő -, az ajánlatot elfogadja.

Ruttner György, a Mal Zrt. jogi képviselője - a cég igazgatótanácsának és tulajdonosi körének sajnálatát, az áldozatok és hozzátartozóik, a sérültek és károsultak iránti együttérzését tolmácsolva - úgy fogalmazott: a most kezdődött tárgyaláson dől el, hogy az együttérzés milyen módon, kártérítési formában valósulhat meg. A peren kívüli egyeztetésen jelen van a Mal Zrt. tevékenységét is felügyelő kormánybiztos jogi ügyekben kinevezett felügyelője, Nyikos Attila alezredes.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.