2010. október. 19. 20:14 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 19. 20:12 Itthon

Rengeteg drogot találtak Ráckevén

Több mint száz indiai kender tövet és több kilogramm kábítószergyanús növényi anyagot foglaltak le a rendőrök Ráckevén.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság keddi tájékoztatása szerint vasárnap elfogtak egy 36 éves férfit Ráckevén, aki az egyik családi ház mögötti területre ment, majd egy tömött táskával visszatért a házba.

A férfit eljárás alá vonták a nyomozók, majd házkutatást tartottak, ennek során lefoglaltak 130 tő indiai kendert, 1,4 kiló leszüretelt növényi szárat, levelet és virágzatot, mintegy 1,3 kiló leszüretelt levélzetet, 16,6 gramm  növényi anyagot, illetve 484, kötelekre ragasztott növényi szárat, valamint kábítószer termesztéséhez, illetve előállításához szükséges eszközöket. A férfi ellen eljárást indítottak és a rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásba helyezését.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.