2010. október. 19. 15:34 Utolsó frissítés: 2010. október. 19. 15:32 Itthon

Ivády akár ki is léphet az LMP frakciójából

Ivády Gábor valószínűleg két napon belül dönt arról, hogy megvárja-e az LMP frakció határozatát, de az is lehet, hogy önmagától kilép a képviselőcsoportból vagy akár mandátumáról is lemondhat.

Korábbi sajtóhírek arról számoltak be, hogy tavasszal, az országgyűlési választások első fordulója után a politikus - aki az LMP egyetlen polgármestere - közel félmillió forintot kapott egy magánszemélytől, de a pénzt nem fizette be a pártkasszába. Ezt követően az LMP etikai bizottsága kizárta a pártból, de fellebbezése után a politikai tanács megrovásra változtatta a döntést.

Ivády Gábor a keddi frakcióülésen történtekről az MTI-nek azt mondta, nem született döntés, abban maradtak, időt kell hagyni arra, hogy az ügynek minden részletével megismerkedhessenek. Hangsúlyozta, határozottan visszautasít minden olyan vádat, hogy sikkasztott vagy bármilyen módon saját célra tett volna el pénzt. Közölte, hogy ezekért a vádakért peres úton kér majd elégtételt.

Kitért arra is, neki is tisztábban kell látnia ahhoz, hogy megfelelő döntést hozhasson a jövőről. A lehetőségek között említette, hogy megvárja, amíg a képviselőcsoport dönt, de szavai szerint akár választhatja azt is, hogy kilép a frakcióból vagy megteheti, hogy a mandátumáról is lemond. Hozzátette, valószínűleg két napon belül meghozza döntését.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.