2010. október. 18. 15:15 Utolsó frissítés: 2010. október. 18. 15:15 Itthon

Századvég: a többség szerint a kormány jól kezelte az iszapkatasztrófát

A Századvég szerint a társadalom majd kilenctizede úgy véli, hogy a kormány jól vagy nagyon jól kezelte a katasztrófa következményeit.

A közvélemény-kutató a múlt héten, nyolcszáz, véletlenszerűen kiválasztott felnőtt megkérdezésével végzett kutatást, amelynek eredményéről hétfőn tájékoztatta az MTI-t. E szerint a megkérdezettek 97 százaléka helyesli a kármentő alap megnyitását, az új védőgát megépítésével 92 százalék ért egyet, és 85 százalék szerint helyes döntés volt a vállalat tulajdonosainak és a vállalat vagyonának zár alá helyezése. A döntésekkel egyet nem értők aránya kevesebb mint 10 százalék.

A kimutatás szerint 99 százalék úgy látja, a legfontosabb feladat a települések védelme egy esetleges újabb gátszakadástól, ezt követi a károsultak kártalanítása és a gyárban dolgozók munkahelyének megvédése (98 százalék), de hasonlóan fontosnak gondolták a megkérdezettek a felelősök megkeresését (97 százalék) is.

Az adatokból a közvélemény-kutató arra következtetett, hogy a magyar társadalomban óriási q szolidaritás a károsultakkal, de az emberek azt is érzékelik, hogy a gyár bezárása hosszú távon inkább rontja a károsultak helyzetét. A munkahelyek védelmét azonban nem feltétlenül a termelés mielőbbi újraindításától várják a kérdezettek, mivel ezt csak 80 százalékuk látja inkább fontosnak - olvasható a Századvég értékelésében.

A társadalom túlnyomó többsége szerint a gyárat működtető cég a felelős a katasztrófáért, a megkérdezettek 70 százaléka gondolja így, s csupán 4 százalékuk vélekedett úgy, hogy természeti katasztrófáról van szó. A válaszolók 76 százaléka szerint a bajba jutottak kártalanítása a cég feladata, és hét százalék gondolta úgy, hogy ez állami feladat, egy százalék szerint adományokból kell fedezni a kártalanítást.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?