2010. szeptember. 26. 11:56 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 26. 11:34 Itthon

Mustgázmérgezésben meghalt két idős ember Dávodon

Egy 84 éves férfi és egy 80 éves nő meghalt a házuk pincéjében erjedő must által termelt szén-dioxidtól Dávodon vasárnap - közölte a rendőrség.

A pincében egy 70 éves nő is mérgezést kapott, akit a mentők életveszélyes állapotban szállítottak kórházba - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője. Szabó Anita főhadnagy hozzátette: a tűzoltók hozták fel a pincéből a mérgezést szenvedett személyeket, de a két idős embert nem tudták újraéleszteni.

A Magyar Tűzoltó Szövetség épp a napokban hívta fel a figyelmet: sokan ugyanis nem veszik komolyan, hogy a pincékben a mustgáz halálos veszélyt jelenthet. Dobson Tibor szóvivő a szüret és a borkészítés szezonja előtt arra figyelmeztetett, hogy a must erjedése során olyan gáz is felszabadul, amely mérgező, színtelen, szagtalan, és nehezebb a levegőnél, ezért szinte észrevétlenül fejti ki hatását.

A mustgázmérgezés megelőzésének régi, bevált módszere, ha úgy megyünk le a pincébe, hogy magunk előtt botra erősített, égő gyertyát tartunk, majd azt derékmagasságnál lejjebb elhelyezzük. Ha a gyertya elalszik, azonnal el kell hagyni a helyiséget, mert ott vélhetően mustgáz található.

A mustgázmérgezetteket elsősorban a tűzoltók tudják biztonsággal, légzőkészülék segítségével kimenteni, mert ha a bajba jutott segítségére siető ember lehajol és belélegzi a gázt, maga is áldozatul eshet - mondta Dobson Tibor.
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.