2010. szeptember. 20. 08:42 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 20. 08:44 Itthon

A Fővárosi Bíróságon folytatódik a Diagon-ügy

A Fővárosi Bíróságon folytatódik annak a négymilliárdos ipari kémkedési ügynek a büntetőpere, amely a kémiai reagenseket gyártó Diagon Kft. sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt indult; bár a védelem szerint a cégnek nem voltak ellopható szabadalmai, egy friss indiai üzletkötés épp ennek ellenkezőjéről tanúskodik - írta hétfői számában a Népszava.

A Diagon Kft. egykori vezető beosztású alkalmazottai – a vádirat szerint – eltulajdonították a vállalat legféltettebb titkait - számolt be a lap. Harmath Sándor Gábor elsőrendű és Torma Lajos másodrendű vádlott tizenegyezer különféle adatfájlt töltött le saját számítógépére, illetve, mint kiderült, az adatok felkerültek új munkahelyük, a konkurens Diachem Kft. számítógépére is. Ez az a cég, amely az ügyészség szerint profitálhatott volna az ipari kémkedésből - írt a Népszava. A lap szerint ezért Pallai Zsolt, a Diachem ügyvezetője a harmadrendű vádlott. 

A Diagon feljelentésére 2008 májusában Ferihegyen tetten érték a Moszkvába készülő Harmathot, akinek laptopján megtalálták az adatbázist. A védett technológiát, szabadalmat – a vád szerint – a Diagon orosz üzleti partnere számára kívánták átadni - írta a Népszava.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.