2010. szeptember. 17. 08:20 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 17. 10:34 Itthon

Korkedvezményes nyugdíjazást kér Magyar Bálint

Korkedvezményes nyugdíjba vonulásukat kezdeményezték volt szabad demokrata és MDF-es képviselők - írta pénteki számában pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Magyar Hírlap.

A lap úgy tudja, hogy az 54 éves Horn Gábor és az 57 éves Magyar Bálint is benyújtotta erre vonatkozó kérelmét, de a saját részéről Horn ezt a lapnak cáfolta, míg Magyar megerősítette. A lap megemlíti az MDF volt elnökét, az 56 éves Dávid Ibolyát is, arról azonban nem írnak, hogy Dávid megerősítette-e értesülésüket.

A Magyar Hírlap megkereste az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságot, Koncz István főosztályvezető azt mondta: konkrét személyekről nem adhat felvilágosítást.

Előre hozott nyugdíjra jogosultak a 2015. december 31-ig az 59. életévüket betöltő, 1957. január 1. előtt született nők és a 60. életévüket betöltő, 1956. január 1-jét megelőzően született férfiak.

A Magyar Hírlap emlékeztetett: az SZDSZ és az MSZP 2007 júniusában állapodott meg a nyugdíjkorhatár emeléséről. Szándékuk az volt, hogy csökkentsék a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségeit - tette hozzá a lap.

 

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?