Nem kérnek fel brit szakértőket az Eva Rhodes-ügyben
Elutasította a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság a pénteki tárgyaláson Eva Rhodes testvérének kérését, hogy kérjenek brit szakértői véleményeket a gyilkosság eddig tisztázatlan elemeinek felderítéséhez.
Judith Majlath a tárgyalás szünetében elmondta: annak bizonyítását szeretné elérni, hogy a fejére mért ütéstől testvére nem halt meg (azaz gyilkosa még élve kezdte elégetni), a nőt pedig nem egyetlen csapás érte. A tárgyaláson az orvos szakértő kérdésre válaszolva elmondta: nemhogy azt nem lehet megállapítani a földi maradványokból, hogy az égetés kezdetére életét vesztette-e a nő, de még valószínűségi sorrend sem állítható fel az egyes verziók között.
A vád szerint a harmincas évei elején járó A. Csaba 2008 szeptemberében ütötte meg ököllel, majd fejszenyéllel olyan súlyosan a munkaadóját, a bőnyi állatmenhelyet üzemeltető magyar származású, brit állampolgárságú nőt, hogy az meghalt. A tettes elégette, majd egy közeli telken elásta Eva Rhodes földi maradványait, néhány ezer forintját és laptopját pedig magához vette.
A férfi - aki ellen emberölés és kifosztás miatt emeltek vádat - az első tárgyalási napon, április 20-án beismerte a terhére rótt bűncselekmények elkövetését. A. Csaba az utolsó szó jogán azt mondta: megbánta tettét. Az ügyész akkor emberölés és kifosztás miatt kérte a vádlott elmarasztalását, míg a védő elsődlegesen védence felmentését kérte, mégpedig bizonyítékok hiányára hivatkozva. Álláspontja szerint a bizonyítékok hiánya lehetetlenné teszi, hogy ok-okozati összefüggést állapítsanak meg a sértett halála és ügyfelének tettei között, és a férfi csak súlyos testi sértésért marasztalható el.
Napokkal később kihirdetett döntése szerint a bíróság fizikus szakértőt kér fel annak tisztázására, okozhatott-e halált a vádlott által megnevezett eszközzel a nő fejére mért ütés, orvos szakértőktől pedig az áldozat egészségi állapotával kapcsolatos további adatokat vár.