2010. augusztus. 09. 07:59 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 09. 08:58 Itthon

Súlyos balesetek miatt lezárták egy szakaszon az M5-öst

Egy közeli parkolón keresztül terelik a forgalmat annak a két balesetnek a helyszíne közelében, amely az M5-ös autópálya lajosmizsei lehajtójánál történt a Budapest felé vezető oldalon - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn reggel.

Az M5-ös autópálya 67-es kilométerszelvényénél történt balesetek körülményeinek kivizsgálása még tart, ám a teljes útzárat időközben feloldotta a rendőrség, a forgalmat egy közeli parkolón keresztül terelik, az erre közlekedőknek torlódásra kell felkészülniük, jelenleg araszolva halad a kocsisor. 

Az úttestről a vadhálót átszakítva lehajtó, majd árokba borult személygépkocsi a belső sávban kereket cserélő, román rendszámú autó miatt szenvedett balesetet. Az osztrák rendszámú járműben három macedón állampolgár – két férfi és egy nő – utazott. Őket kórházba szállították, állapotukról egyelőre nem érkeztek információk.

A közelben nem sokkal ezt követően egy másik karambol is történt: egy személygépkocsi kisteherautóval ütközött. Az autó utasa – egy kínai nő – az elsődleges információk alapján nyolc napon belül gyógyuló, könnyebb sérüléseket szenvedett.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.