Itthon hvg.hu 2010. augusztus. 03. 16:57

Túlélési technikák a budapesti utakon - videó

Korábbi, Nagyvárosi leckék című cikkünkben már foglalkoztunk a budapesti közlekedési morállal, most egy igazi szakember mellé ültünk, hogy az első sorból lássuk, amiről eddig beszéltünk.

Korábbi cikkünkben printes munkatársaink kockás füzetet és kissámlit ragadtak, és kiültek az út szélére forgalmat számlálni. Arra voltak kíváncsiak, hogy lazaságra csábító helyzetekben az autósok mekkora hányada van tekintettel a közlekedőtársaira. Azt tapasztalták, hogy a 2-es főúton, Dunakeszi déli határában lévő körforgalomból 60 perc alatt 705 jármű kanyarodott ki a főváros felé a hétköznap délutáni csúcsban, és több mint egyharmaduknak sötét maradt az irányjelzője. Még rosszabb volt a helyzet a budai Pasaréti téren, ahol a női sofőrök közt magasabb volt az indexelésről megfeledkezők aránya, de jobb volt az arány Érd nyugati határában, a frissen átadott, ezért egyelőre nagyobb figyelmet igénylő, többsávos „turbókörforgalomban”.

Mostani videónkban egy profi tanácsait kértük. Hogyan maradhatunk higgadtak, és miként kerülhetjük el a bajt, annak ellenére, hogy százával nyüzsögnek körülöttunk a figyelmetlen, nemtörődöm autósok? Segítőnk, Benke Tibor profi gépkocsivezetők trénereként dolgozik, munkája a közlekedés. A szakember szerint kellő figyelemmel és előrelátással elkerülhetjük a veszélyes helyzetek többségét. Sokan azonban maguk ellen dolgoznak a budapesti utakon. Idegeskednek, közben pedig alig nézik a tükröket, és a dudálással vannak elfoglalva a problémák megoldása helyett. Interjú az anyósülésről.



Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?