2010. augusztus. 03. 18:03 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 03. 18:09 Itthon

Gázolajtolvajokat csíptek nyakon

Két gázolajtolvaj társaságot fogtak el a rendőrök Fejér megyében; az egyik banda Sárszentmihályon, a másik Adonyban lopott üzemanyagot.

A háromtagú sárszentmihályi társaság legalább három alkalommal járt egy ottani telephelyen, és okozott mintegy 150 ezer forintnyi kárt. A telep biztonsági kamerájának felvételein jól látszik, ahogy bemásztak a kerítésen, és a teherautók mögé mentek.

Az utolsó alkalommal - hétfőre virradó éjjel - azonban megzavarták őket, és hat olajoskannát hátrahagyva, kénytelenek voltak elmenekülni. Egy kukoricásba vették be magukat a rendőrök elől, végül a közeli Szabadbattyánban fogták el őket.

A járőrök először a bandához tartozó, erősen szennyezett, sáros és gázolajszagú ruházatú két férfira figyeltek fel, igazoltatták őket, majd rövidesen előkerült harmadik társuk is. Mindhármukat gyanúsítottként hallgatták ki, kettőjüket őrizetbe vették, és várhatóan szerdán dönt a bíróság az előzetes letartóztatásba helyezésükről. Harmadik társuk szabadlábon védekezik.

Az adonyi termelőszövetkezet őrzött telephelyén keddre virradó éjjel zavart meg két gázolajtolvajt a biztonsági őr. Kocsijuk rendszáma alapján Ráckeresztúr területén állították meg őket a rendőrök. Autójukból több olajoskanna került elő, a házkutatásokkor pedig további 16. Ellenük is büntetőeljárást indított a rendőrség.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.