2010. július. 01. 12:59 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 01. 12:20 Itthon

Gázolaj-tolvajokat fogtak el a rendőrök Hódmezővásárhelynél

Egy hódmezővásárhelyi telephelyről 250 liter gázolajat lopott el egy algyői testvérpár; a tolvajok közúti ellenőrzésen akadtak fenn – közölte Szenti Szabolcs rendőrségi szóvivő.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság főhadnagya elmondta: az autóval közlekedő 22 és 24 éves testvéreket a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság járőrei csütörtökre virradó éjszaka a 47-es számú főúton igazoltatták. Gyanússá vált a fiatalok zavart viselkedése, valamint az, hogy a jármű tele volt műanyag kannákkal és különféle szerszámokkal. Az egyenruhások kérdésére sem a sofőr, sem utasa nem tudott elfogadható magyarázatot adni, ezért bűncselekmény gyanúja miatt előállították őket a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra.

Kihallgatásukon kiderült, hogy szerdára virradó éjszaka már jártak a főút mellett lévő egyik telephelyen, és akkor 250 liter gázolajat vittek el. A testvérpár ellen lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Keresztes Imre 2025. május. 07. 11:15

Az India és Pakisztán közötti háború egyre közelebbinek tűnik, és mintha mindkét fél évek óta erre készülne

Meglepően erőteljes támadást intézett India szerda hajnalban Pakisztánra, hogy megbosszulja a két héttel ezelőtti kasmíri merényletet. Félő, hogy a több mint két évtizede nem tapasztalt harcok a két nukleáris fegyverrel rendelkező rivális között szélesebb körű háborúhoz vezethetnek. Mindkét fél eltökéltnek tűnik az új katonai beszerzései miatt, miközben szinte teljesen beszüntették a gazdasági és kereskedelmi kapcsolataikat.