2010. július. 16. 17:35 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 16. 17:36 Itthon

A Jobbik Zétényi Zsoltot jelöli alkotmánybírónak

A Jobbik Zétényi Zsolt ügyvédet jelöli az Alkotmánybíróság tagjának - közölte az ellenzéki párt pénteken az MTI-vel.

Gaudi-Nagy Tamás és Gyüre Csaba, a Jobbik országgyűlési képviselői, az alkotmánybírákat jelölő eseti bizottság tagjai pénteki állásfoglalásukban jelöltjüket úgy mutatták be, mint a szabadságjogokért és a történeti alkotmányosságért évek óta eredményesen küzdő Nemzeti Jogvédő Alapítvány és Szolgálat, illetve a Magyar Konzervatív Alapítvány elnökét.

"Zétényi Zsolt olyan, a történeti alkotmányosságunkat, és a Szent Korona-tan eszmeiségét hitelesen megjelenítő alkotmány- és büntetőjogász, aki eddigi pályafutása során bebizonyította, hogy képes megalkuvásmentesen és szakmailag megingathatatlan módon képviselni az igazságosság és a jogállamiság értékeit és joggal számíthat a többi párt támogatására" - olvasható a közleményben.

A közleményben kitértek arra is, hogy a Jobbik azért ajánlott csupán egy jelöltet a két üres alkotmánybírói helyre, mert a korábbi konszenzusos rendszerrel szemben olyan új jelölési szabályokat alakított ki a kormánytöbbség, amely érdemben kizárta az ellenzéki pártokat a jelölésből.

A párt mindeközben megdöbbenéssel értesült arról - írták -, hogy a Fidesz azt a Stumpf Istvánt nevezte meg egyik alkotmánybíró-jelöltjének, aki véleményük szerint megfelelő időtartamú és minőségű szakmai gyakorlat híján nem felel meg a követelményeknek. A volt miniszter jelölését azért is nevezték a közleményben aggályosnak, mert "a kormánypártok sorozatban pártkádereket ültetnek az alkotmányos garanciákat biztosító intézmények élére, illetve tagjai közé".

Hirdetés