2010. július. 10. 17:58 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 10. 18:00 Itthon

Rendben véget ért a melegfelvonulás

Különösebb rendbontás nélkül ért véget a meleg méltóság menete elnevezésű demonstráció szombat délután Budapesten, a felvonulást jelentős rendőri erőkkel biztosították.

A tizenötödik alkalommal megrendezett Budapest Pride melegfesztivál záró rendezvényét az utóbbi három évben szélsőségesek zavarták meg: gyalázták a felvonulókat, majd kövekkel és sörösüvegekkel támadtak a rendőrökre. Bántalmaztak külföldi állampolgárokat is.   

Az idei felvonuláson a menet élén egy szivárványszínű zászlókkal díszített teherautó haladt. Többen transzparenseket tartottak a magasba, az egyiken például az állt, hogy "Magyarország a mi hazánk is". Volt olyan felvonuló, aki a nemzeti együttműködési nyilatkozatát vitte nagyméretű, színes transzparens formájában.    

A rendezők becslése szerint a rendezvényen ezerötszázan vettek résztKöztük sokan külföldiek voltak, köztük osztrákok, németek, finnek és franciák. A demonstráción több közéleti személyiség és politikus is megjelent, köztük Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és felesége, az MSZP és a Lehet Más a Politika több parlamenti képviselője, valamint Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság volt elnöke.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.