2010. július. 09. 12:25 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 09. 12:15 Itthon

900 autót kapott a rendőrség

Kilencszáz autót kapott a rendőrség pénteken, ebből 350 járművet Pintér Sándor belügyminiszter adott át a Készenléti Rendőrség Kerepesi úti székhelyén.

A belügyminiszter köszöntőjében ünnepnapnak nevezte az átadás napját, mint mondta, rég volt, amikor egyszerre ennyi autót tudtak átadni a bűnügyi szolgálat részére. Hozzátette: ez a későbbiekben azt jelenti, hogy gyorsabb, hatékonyabb lesz a rendőrség működése. Közlése szerint ez az állampolgári elvárás és az ő elvárása is, hogy gyorsabban, pontosabban és szakszerűbben tudják a bűncselekményeket felderíteni. A miniszter szerint nehéz olyan korábbi időszakot megnevezni, amikor a bűnügyi állománynak egyszerre ennyi új technika állt volna a rendelkezésére. 

Pintér Sándor azt kérte, hogy a rendőrök vigyázzanak az új technikára és a vezetők felelősségét hangsúlyozta, hogy az autókat megfelelően osszák szét az országban. Használják ki a gyorsaságot, használják ki az új technikát annak az érdekében, hogy minél több bűncselekményt felderítsenek - fogalmazott. 

Az átadást követően arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy a kormány a költségek befagyasztása mellett foglalt állást, most mégis nagy számú gépjármű beszerzését hajtotta végre, Pintér Sándor közölte: a kormány azt is mondta, hogy a megkötött szerződéseket betartja. Hozzátette, hogy a kormány másik ígérete a közbiztonság és a közrend helyreállítása, amihez viszont eszközök kellenek. Mint jelezte, ennek csak egyik része a gépjármű, további eszközök beszerzése is szükséges. A költségekről szólva a belügyminiszter azt mondta: kétéves lízingszerződésről van szó, egy jármű költsége mintegy 70 ezer forint havonta.

 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.