2010. június. 14. 20:38 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 14. 20:40 Itthon

Warvasovszky szerint szakmai munkáját ismerték el

Warvasovszky Tihamér szerint szakmai munkájának elismerése, hogy a Fidesz-frakció az Állami Számvevőszék (ÁSZ) alelnökének jelölte.

"Óriási megtiszteltetés számomra, hogy jelöltként szóba kerültem. Úgy érzem, a jelölés több évtizedes becsületes, szakmai munkám eredménye" - mondta Székesfehérvár MSZP, SZDSZ, Fehérvári Polgárok Egyesülete és a nyugdíjas szervezetek támogatásával megválasztott, a várost 1998 óta vezető polgármestere az MTI érdeklődésére hétfőn.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a nap folyamán jelentette be, hogy Domokos László fideszes országgyűlési képviselőt jelöli az Állami Számvevőszék elnökének a Fidesz-frakció, az ÁSZ alelnökének pedig Warvasovszky Tihamért.

Warvasovszky Tihamérről szólva azt mondta: tisztelt és elismert tagja a polgármesteri világnak, az egyik legjelentősebb megyei jogú város vezetője, ismeri az önkormányzati világot, pénzügyeket. Hozzátette, reméli, hogy az ÁSZ alelnökeként alkalmas lesz arra, hogy a közpénzügyek egy részeként az önkormányzati pénzügyek ellenőrzését is felügyelje. "Hosszú ideje dolgozom ezen a területen, s szeretem ezt a területet" - mondta Warvasovszky Tihamér.

 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.