2010. június. 14. 10:05 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 14. 12:20 Itthon

Gondozottakkal újíttatta fel lakását egy intézményvezető?

Még ezen a héten szeretnék lezárni a Zala Megyei Önkormányzatnál azt a vizsgálatot, amely a bázakerettyei Pszichiátriai Betegek Otthona és Rehabilitációs Intézetének igazgatója ellen indult, aki egy bejelentés szerint gondozottakkal újíttatta fel budapesti lakását - tájékoztatta a Zala Megyei Önkormányzat alelnöke hétfőn az MTI-t.

A lapinformációkat megerősítve Nagy Kálmán (Fidesz) elmondta: a múlt csütörtökön egy bulvárlap újságírójától érkezett a bejelentés, amely két dolgot állított. Egyrészt, hogy a budapesti VII. kerületben a zalai intézmény igazgatónőjének lakásfelújításán a pszichiátriai otthonból szállított betegek dolgoznak, fizikai munkát, segédmunkát végeznek. Másrészt a gondozottakat a zalai önkormányzat tulajdonában, de a bázakerettyei intézmény használatában lévő kisbusszal vitték Budapestre. Nagy Kálmán hozzátette: a vizsgálatot a múlt héten elrendelték, hétfőn a megyei főjegyző összeállította a bizottságot is. Szóban már kértek egy igazoló jelentést az igazgatónőtől, aki első megkeresésükre nem ismerte el a vádakat. 

A Zala Megyei Önkormányzatnál néhány napon belül, még ezen a héten szeretnék lezárni a vizsgálatot. Ha jogsértést találnak, akkor fegyelmi eljárás, esetleg feljelentés következhet - fogalmazott az alelnök. Az MTI megkeresésére Marketti Judit, a bázakerettyei pszichiátriai otthon igazgatója nem kívánt válaszolni kérdésekre, de közölte, hogy később írásban nyilatkozik.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.