2010. június. 10. 15:16 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 10. 15:13 Itthon

Megszűnt a közvetlen árvízi veszélyhelyzet Borsodban

Megszűnt a közvetlen árvízi veszélyhelyzet Borsod megyében, már nincsenek jelentősebb védekezési munkálatok - mondta Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kijelölt miniszteri biztos szóvivője csütörtök délután az MTI-nek, hozzátéve, ezzel szóvivői megbízatása is befejeződött, visszatér eredeti szolgálatába.

Az ezredes közlése szerint a gátak mentén még vannak buzgárok, de már nincs közvetlen veszélyhelyzet, a településeken a tűzoltók és a vízügyi szakemberek szivattyúznak, és megkezdődtek a fertőtlenítések is.
   
Dobson Tibor tájékoztatása szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei árvízi védekezés kommunikációját péntektől Ódor Ferenc megyei közgyűlési elnök és sajtóosztályának munkatársai végzik. A szóvivő - aki egy héten át a Borsod megyei Encsről koordinálta a védekezési munkálatok kommunikációját, és végigjárta az elzárt településeket, naponta többször is megtekintette a védekezési munkálatokat - pénteken jelentést tesz a szakminiszternek, majd visszatér eredeti szolgálati helyére, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokságra (FTP).
   
Dobson Tibort június 4-én az FTP tűzoltási és mentési parancsnokhelyettesnek nevezte ki Bende Péter fővárosi tűzoltóparancsnok. Az ezredes ezt megelőzően a jogi és kommunikációs főosztályt vezette.
   
Az árvízi védekezés kommunikálására június 5-én kérték fel Dobson Tibort, miután az árvízi munkálatok felügyeletére miniszteri biztossá nevezték ki Bakondi Györgyöt, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság korábbi vezetőjét.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.