2010. június. 04. 13:55 MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 04. 13:42 Itthon

Őzgidákat is találtak egy Debrecenben elfogott sorozatbetörőnél

Hétfőtől csütörtökig öt helyre tört be az a hajdúsámsoni férfi, akit Debrecenben értek tetten; korábban egy ellopott teherautóban őzgidákat is találtak nála - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.

A 32 éves férfit csütörtökön érték tetten egy debreceni szórakozóhelyen, ahol éppen egy baltával verte szét a pénztárgépet. A presszó udvarán álló személygépkocsit is megpróbálta ellopni: kitolta az utcára és a vezetékeket összekötve megpróbálta beindítani. Mivel nem járt sikerrel, felgyújtotta az autó ülését, de a jármű nem égett ki teljesen. A gyanú szerint azonban nemcsak ezt a két bűncselekményt követte el: az előző három napban egy debreceni ingatlan udvaráról lopott el egy tehergépkocsit a benne található építési szerszámokkal és gépekkel együtt. Debrecen külvárosában továbbá egy kocsmába, egy büfébe, egy italdiszkontba és egy élelmiszerboltba is betört a hét folyamán. Ezekből pénzt, dohányárut és élelmiszereket vitt magával.

A férfit már május 27-én Vámospércsen is elfogták: akkor egy Hajdúsámsonból ellopott tehergépkocsival közlekedett. Kiderült, hogy a teherautót egy hajdúsámsoni telephelyről lopta el alkatrészekkel, csapokkal és egy szivattyúval megrakodva. Amikor elfogták a járőrök, a lopott autóból nemcsak az eltulajdonított tárgyak kerültek elő, de két, körülbelül egyhetes őzgida is. Az állatokat a rendőrség átadta az illetékes vadásztársaságnak. A férfi ellen lopás és rongálás gyanújával nyomoz a rendőrség.

 

 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.