2010. május. 03. 10:28 MTI Utolsó frissítés: 2010. május. 03. 10:34 Itthon

Lendvai nem akar parlamenti alelnök lenni

Lendvai Ildikó, azt követően, hogy megválik az MSZP-ben betöltött pártelnöki tisztségétől, nem kíván sem a frakcióvezetésben, sem az Országgyűlés vezetésében tisztséget betölteni.

Lendvai Ildikó MSZP-elnök hétfőn az MTI-nek aláhúzta, nem pályázik az MSZP-nek járó parlamenti alelnöki posztra, mivel úgy érzi, nem lenne elegáns megoldás, ha az MSZP vezetői posztjától megválva "átülne" a szocialistáknak járó legmagasabb közjogi tisztségbe. A parlamenti munkában és a politikában természetesen részt kívánok venni a jövőben - fűzte hozzá. 

Lendvai Ildikó elmondta, hogy hétfői ülésén az MSZP parlamenti képviselőcsoportja frakcióvezetőt választ, erre a tisztségre Mesterházy Attilát javasolja az elnökség. A leköszönő pártelnök hozzátette, hogy a frakció jövő hétfőn dönt a frakcióvezető-helyettesek személyéről, valamint a parlamenti alelnöki és az országgyűlési jegyzői posztra javasolt személyekről.

Az 59 fős MSZP-frakció hétfői alakuló ülésén a tervek szerint megválasztja vezetőjét és dönt a szervezeti és működési szabályzatáról is. Lendvai Ildikó az MSZP június eleji kongresszusáig marad a párt elnöke, itt választanak majd helyettes új vezetőt. Korábban a sajtóban több olyan hír is megjelent, hogy ha az MSZP kap parlamenti alelnöki tisztséget, akkor arra Lendvai Ildikót jelölné a frakció.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.