2010. április. 23. 10:07 MTI Utolsó frissítés: 2010. április. 23. 10:05 Itthon

Bűnszervezetet számolt fel a rendőrség Szabolcsban

Cigaretta illegális behozatalára és értékesítésére specializálódott bűnözői csoportot számolt fel a rendőrség és a vám- és pénzügyőrség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében; a banda két tagját már őrizetbe vették - közölte a pénzügyőrség térségi nyomozóhivatalának sajtóreferense.

A több helyszínt érintő akció kiindulópontja egy tavaly elrendelt nyomozás volt, amelynek során a pénzügyőr nyomozók 36 millió forint értékű adózatlan cigarettát foglaltak le, a bűnözői csoport egyik vezetőjét pedig 2009 szeptemberében fogták el, és előzetes letartóztatásba helyezték - mondta Jánvári Regina pénzügyőr főhadnagy. A sajtóreferens bejelentette, hogy az ügy felgöngyölítése során most elfogták a bűnszervezet másik két kulcsfiguráját is, egy nyírgyulaji és egy nyírderzsi lakost. Ők vélhetően a zöldhatáron csempészett cigaretta felvásárlásához és szállításához szükséges anyagi fedezetet biztosították a láncolatban.

A házkutatások során vipera, nyílpuska, sokkoló, petárdák, betöréshez használható szerszámok, valamint megtévesztésre szolgáló határőrségi feliratok és matricák is előkerültek - közölte Jánvári Regina. A vám- és pénzügyőrség a bűnbanda két tagját őrizetbe vette, és indítványozta előzetes letartóztatásukat. Az elkövetők megalapozottan gyanúsíthatók jelentős értékű jövedéki termékre üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett jövedéki orgazdaság bűntettének elkövetésével, amelyet a törvény akár 10 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthat - jegyezte meg a főhadnagy.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.