2010. április. 16. 12:00 Csikász Brigitta Utolsó frissítés: 2010. április. 16. 13:31 Itthon

Új BKV-ügy: akik ingyen tankolhattak

Újabb BKV-s ügyben nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya – értesült a hvg.hu. A gyanú szerint a Kilián Autóbusz Üzemegység Szakszervezet (KAÜSZ) autóbusza másfél éve ingyen tankol a cég telephelyén. Mindössze 2,5 millió forintról van szó, a szakszervezet jelezte, rendezik a tartozást, de a büntetőeljárás folyik. Nyugtalanító, hogy az új vezérigazgató alatt is előfordulhatnak ilyen szabálytanságok.

Két éven át nem zavarta a BKV vezetését, hogy 2008 óta egy forintot sem látott a Kilián Autóbusz Üzemegység Szakszervezettől (KAÜSZ) a cég üzemanyag-készletéből történt tankolások után. A szakszervezet egy különjáratú Volvo-buszt bérel jutányos áron a közlekedési vállalattól, havi 130 ezer forintért. Ebben az árban – úgy tudjuk – benne van a lízing, a szerviz és a biztosítás díja is, a KAÜSZ-nek csak a tankolás kerül(ne) pénzébe.

A hvg.hu birtokába került dokumentumban Reményi László, a BKV kereskedelmi osztályvezetője, Bolla Tibor vezérigazgató-helyettes megbízásából arról értesíti a KAÜSZ vezetőjét, Földényi Györgyöt, hogy a 2008 augusztusától történt ötven tankolásért két és fél millió forintot téríteniük kell. Földényivel kapcsolatban a hvg.hu tavaly számolt be arról, hogy a KAÜSZ megvásárolt egy ceglédi ingatlant, amelyre nyaralót akart építeni. A telek azonban nem a szakszervezet, hanem a titkárnő tulajdonába került. Földényi György elmondta, „más módon nem tudták volna megszerezni a telket, mert az jelen állás szerint termőföld”.

A BKV Zrt. közleménye

"A Kilián Autóbusz Üzemegység Szakszervezete és a BKV Zrt. közötti megállapodás nem rendelkezett a tankolás fizetési ütemezésének kérdéséről, azonban társaságunk álláspontja továbbra is az, hogy az érdekképviseletnek is – mint mindenki másnak – ki kell fizetnie a tankolt üzemanyag-mennyiség ellenértékét."

Földényi közölte a hvg.hu-val: megkapták a számlát és rendezik majd. Hozzátette, hogy a BKV-val kötött szerződésben utólagos, év végi elszámolás szerepel. Kérdésünkre, hogy akkor 2008 decembere óta miért nem fizettek, a szakszervezeti vezető nem adott választ. A Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette a büntetőeljárás indulásának tényét, de a nyomozás érdekeire hivatkozva nem adott részletesebb tájékoztatást az ügyről.

Persze ennél jóval nagyobb volumenű közpénzek nem rendeltetésszerű felhasználásáról folyik a nyomozás a BKV háza táján. Mint arról a BRFK bűnügyi igazgatója, Bodnár Zsolt korábban beszámolt, vizsgálódnak a végkielégítések, illetve a szerződések, köztük a tanácsadói és kommunikációs szerződések ügyében. A végkielégítések kapcsán azt vizsgálják a nyomozók, hogy jogosan fizetett-e ki a BKV 2007 óta mintegy ötven távozó vezetőjének közel egymilliárd forintot? Egyedül Csak Szalainé Szilágyi Eleonóra, volt humánpolitikai igazgató 86 millió forintot tehetett zsebre, miközben „tapasztalatai nélkülözhetetlensége miatt” újra alkalmazták. Az előzetes letartóztatásban lévő Szalainét különösen nagy kárt okozó csalás elkövetésével gyanúsítják.

Hűtlen kezeléssel gyanúsították meg Antal Attila volt vezérigazgatót, Bolla Tibor jelenlegi gazdasági vezérigazgató-helyettest, Regőczi Miklós volt értékesítési és kommunikációs vezérigazgató-helyettest. Bűnsegéd volt – a rendőrség gyanúja szerint – Mátay László kommunikációs szakember és Zelenák Tibor volt főosztályvezető, illetve felbujtó Mesterházy Ernő, Demszky Gábor főtanácsadója, Horváth Éva, Hagyó volt szóvivője és Tóthfalusi György, a BKV volt igazgatósági elnöke. Az Antallal, Mestreházyval és Zelenákkal szemben megtett gyanúsítás esetében minsőítő körülménynek tartja a hatóság, hogy szerintük a bűncselekményt bűnszervezetben követhették el.

A közlekedési vállalat volt informatikai igazgatóját, Fuzik Zsoltot vesztegetéssel gyanúsították meg. A leghosszabb listája Sziebert Györgynek, a cég volt jogi igazgatójának van, akit bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel vádol az ügyben eljáró Repülőtéri Rendőri Igazgatóság. Emlékezetes, Sziebertet akkor fogták el, amikor egy üzletközpont parkolójában éppen pénzt vett át. A gyanú alapján Sziebert a Budapest Airport volt jogi igazgatójával, Rényi-Vámos Krisztinával összejátszva, pénzért belső információkat szivárogtatott ki, hogy ezek birtokában egyes cégek megrendelésekhez jussanak.

Hirdetés