2010. április. 15. 14:15 MTI Utolsó frissítés: 2010. április. 15. 14:13 Itthon

Vulkánkitörés miatt töröltek Malév-járatokat

A Malév is törölte nyolc esti járatát az izlandi Eyjafjalla vulkán kitörése miatt, amely Európa nagy részén megbénította a légi forgalmat.

Hegedűs Ádám, a Malév szóvivője csütörtökön az MTI-nek elmondta, hogy az észak-nyugat-európai légtérzár miatt nem indítja a légitársaság csütörtök esti járatai közül az amszterdamit, a dublinit, a göteborgit, illetve a Helsinkibe, Koppenhágába, Stockholmba közlekedőket, valamint a késő délutáni-esti londonit.

A törölt járatok utasai átfoglalhatják jegyüket egy későbbi járatra, vagy visszakérhetik annak ellenértékét. Az izlandi légiforgalmi hatóság az ISAVIA szóvivője Hjördis Gudmundsdóttir az Európa felé tartó hamufelhő sorsáról és a vulkánkitörés feltételezett időtartamáról nem tudott pontos tájékoztatást adni: "napokig, de akár évekig is tarthat" - mondta. Az uralkodó széljárásnak köszönhetően Izland légi forgalmát problémamentesen le tudja bonyolítani a Keflavik-i repülőtér.

Az Észak-Amerikába az észak-atlanti légifolyosókon tartó járatok esetében a hamufelhő déli irányú megkerülése miatt késésekre lehet számítani. Az Észak-Amerikából Európába tartó járatok Portugália légterében érhetik el Európát.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.