Itthon MTI 2010. április. 12. 00:14

Retkes: az SZDSZ csalódottan vette tudomásul az eredményeket

Az SZDSZ csalódottan vette tudomásul a választási eredményeket, amelyek következtében a demokratikus közép, a konzervatív-liberális összefogás nem nyerte el a választók öt százalékának támogatását - mondta Retkes Attila, az SZDSZ elnöke vasárnap késő este.

Ez szerinte az SZDSZ, az MDF, de az ország szempontjából is szomorú fejlemény, mert "az egyetlen racionális programmal bíró pártszövetség nem tudott bekerülni a parlamentbe". Retkes Attila szerint az SZDSZ sorait rendezni kell. Leltárt kell készíteni  mindarról, amit az elmúlt évekbe tettünk és mindarról, amit tennünk kell - jelentette ki. Annak kapcsán, hogy az új Országgyűlésben nincs liberális erő, azt mondta, szerintük a liberális értékek meg fognak erősödni, de ebben a pillanatban felelőtlenség lenne meghatározni, hogy ennek a liberális eszmerendszernek ki és milyen formában lesz a következőkben a letéteményese.

A területi listákra leadott szavazatok 98,9 százalékos feldolgozottságánál 4 párt – FIDESZ-KDNP, MSZP, Jobbik, LMP - lépte át az ötszázalékos országgyűlési küszöböt, az MDF 2,65 százalékot ért el. Az SZDSZ és az MDF megállapodásának értelmében Retkes Attila az MDF országos listáján a 6. helyet kapta, őt követte Ikvai-Szabó Imre. Szentkuthy Károly ugyanezen a listán a 15. helyet kapta. Az MDF fővárosi listáján szerepelt Skaliczki Andrea és Iván János.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.