2010. április. 02. 09:54 HVG Utolsó frissítés: 2010. április. 02. 10:43 Itthon

Parlamenti Guinness: a leggazdagabb képviselő

Ötmilliárd forint fölöttire tehető vagyonával ismét Kapolyi László (MSZP) a legtehetősebb parlamenti képviselő.

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) elnöke energetikai cégcsoportja révén áll a lista élén. A System-vállalategyüttes értéke a gazdasági válság ellenére milliárdokban mérhető.

A 84 százalékban tulajdonos politikus tavaly nem vett fel osztalékot, így lecsúszott ugyan a 2009-es – a százmillió forintos összkeresetű Gyurcsány Ferenc (MSZP) által vezetett – képviselői jövedelemlista éléről, ám e parlamenti ciklusban több milliárd forinttal gazdagította őt a System-csoport.

A mostani választáson már az MSZDP színeiben próbálkozó képviselő bérli fővárosi XII. kerületi házát, ám vidéken komoly földterületei (szántóval, réttel, erdővel) vannak. Ezek jó része Vásárosnaményban és környékén található, ott, ahol egyéni mandátumot szeretne szerezni.

Mindent, amit a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-korszakról tudni kell, elolvashat a legfrissebb HVG VOKS 2010 mellékletében.

 

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?