2010. március. 20. 13:02 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 20. 13:06 Itthon

Megpróbáltak betörni az V. kerületi Fidesz-irodába

Ismeretlenek megpróbáltak betörni péntekről szombatra virradó éjszaka a Fidesz V. kerületi irodájába, azonban sikertelenül jártak - közölte a belvárosi Fidesz kampányfőnöke.

Puskás András tájékoztatása szerint szombat reggel a Cukor utcai iroda vezetője vette észre, hogy megpróbáltak betörni a helyiségbe, ugyanis feszítővasakat, pajszert talált az iroda előtt, amelynek rácsa félig szét volt nyílva. A kampányfőnök szerint elképzelhető, hogy megzavarták az ismeretlen tetteseket, akik végül nem jutottak be.

A helyiségben riasztórendszer működik, így ha sikerült is volna bemenniük, az azonnal jelzett volna. Az iroda védelmét azonban megerősítik, kinti kamerát is felszerelnek - mondta, hozzátéve, hogy az anyagi kár nem jelentős. A kampányfőnök megjegyezte, azt nem tudják, milyen okból kísérelhették meg a betörést, csak remélik, hogy nem politikai okokból. Közölte: a történtek miatt feljelentést tettek a rendőrségen.

Pap Judit, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese elmondta, betörési kísérletről kaptak bejelentést, amely péntek este nyolc és szombat reggel tíz óra között történhetett. Az V. kerületi kapitányság megindította az eljárást.

 

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.