2010. március. 09. 16:11 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 09. 16:06 Itthon

Előzetesben a bankrablással próbálkozó katona

A bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását annak a katonának, aki még szombaton egy késsel megpróbált kirabolni egy bankfiókot, de egy szabadnapos rendőr elfogta.

A Fővárosi bíróság keddi közleménye szerint a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa elrendelte "M. Csaba" előzetes letartóztatását a felfegyverkezve elkövetett rablás kísérlete miatt. Az indoklás szerint a bíróság megalapozottnak látta annak a veszélyét, hogy a gyanúsított elszökik vagy elrejtőzik a büntetőeljárás elől. A végzés jogerős.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság még szombaton közölte, hogy egy férfi megpróbált kirabolni egy VI. kerületi bevásárlóközpontban lévő pénzintézetet. A rendőrség akkor közölte: egy férfi ment be a bankfiókba, és egy papírlapot csúsztatott az alkalmazott elé, amelyen az állt, hogy a bevételt követeli. Az alkalmazottnak azonban sikerült megnyomnia a pánikgombot, mire a gyanúsított megpróbált elmenekülni. 

A helyszínen tartózkodott azonban a XIII. kerületi rendőrkapitányság egyik szabadnapos munkatársa, akinek gyanús lett a férfi viselkedése és ruházata, hogy sapkát, sálat, kesztyűt viselt. A szolgálaton kívüli rendőr a helyszínre érkező biztonsági őrök segítségével elfogta a férfit, akinek a ruházatában egy kést találtak a rendőrök. A nyomozást - tekintettel arra, hogy az elkövető hivatásos katona - a katonai ügyészség vette át.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.