Szexuális zaklatás a tűzoltóságnál: elhatárolódik a szakszervezet is
Elhatárolódik a Fővárosi Tűzoltóság Szakszervezete az állományon belül történt állólagos szexuális erőszaktól, ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy a gyanúba keveredett három tűzoltót is megilleti az ártatlanság vélelme.
Nagy Gábor az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: elhatárolódnak a múlt héten nyilvánosságra került, és az ahhoz hasonló cselekedetektől, amelyek a teljes tűzoltó társadalomra nézve károsan hatnak. A szakszervezeti vezető megjegyezte, az elmúlt néhány évben a tűzoltókat választották a "legmegbízhatóbb hivatástudattal rendelkező embereknek", amelyre - úgy gondolják - rá is szolgáltak, ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet: nem lenne szerencsés, ha az eset miatt mindenkit egy kaptafa alá vennének, ugyanis tűzoltókat érnek sorozatos atrocitások, olyan embereket, akik eddig is, és a továbbiakban is becsülettel végzik a munkájukat. A Fővárosi Tűzoltó-parancsnokságon mintegy 1600 hivatásos tűzoltó dolgozik, és közülük összesen hárman keveredtek gyanúba - tette hozzá.
Nagy Gábor úgy fogalmazott: az ártatlanság vélelme a magyar törvények szerint is mindenkit megillet, addig mindenképpen, amíg a vizsgálatok alapján elmarasztaló ítélet nem születik az adott ügyben. A konkrét vizsgálatok még folyamatban vannak, így azon tűzoltók fölött mi sem kívánunk pálcát törni, akik az ügyben bármilyen szempontból is érintettek - írta a szakszervezeti vezető, hozzátéve, őket is mélységesen megrázta a hír, amely függetlenül attól, hogy hol történt, az összes tűzoltót érinti.
A Fővárosi Tűzoltóság Szakszervezetének vezetője aláhúzta: kérik mind az írott, mind az elektronikus sajtó munkatársait, képviselőit, hogy a tűzoltók mindennapi munkájával kapcsolatos eseményekről olyan korrektül számoljanak be, mint amilyen korrektül azon tűzoltó bajtársaik végzik a munkájukat, "akik tiszta lelkiismeretüknél fogva elítélik az ilyen és ehhez hasonló viselkedést, cselekményt".
Bende Péter vezérőrnagy, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság (FTP) vezetője hétfőn tett feljelentést ismeretlen tettes ellen kényszerítés gyanújával, mert tudomására jutott, hogy szolgálaton kívüli tűzoltók szexuálisan zaklatták, megalázták társukat. A tűzoltóparancsnok három tűzoltó ellen méltatlansági eljárást indított, szolgálati viszonyukat felfüggesztette, míg egy főosztályvezető vezetői megbízatást azonnali hatállyal visszavonta. A Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy a fővárosi tűzoltóságnál történt szexuális zaklatás ügyében kényszerítés és szeméremsértés bűncselekmény alapos gyanúja miatt nyomozást rendeltek el.