Szexuális zaklatás a tűzoltóknál: már nyomoz a rendőrség
Nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a fővárosi tűzoltóságnál történt szexuális zaklatás ügyében - közölte Tafferner Éva szóvivő csütörtökön.
Bende Péter vezérőrnagy, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság (FTP) vezetője hétfőn tett feljelentést ismeretlen tettes ellen kényszerítés gyanújával, mert tudomására jutott, hogy szolgálaton kívüli tűzoltók szexuálisan zaklatták, megalázták társukat. A tűzoltóparancsnok három tűzoltó ellen méltatlansági eljárást indított, szolgálati viszonyukat felfüggesztette, míg egy főosztályvezető vezetői megbízatást azonnali hatállyal visszavonta.
A BRFK szóvivője az MTI-nek csütörtökön elmondta: a tűzoltóparancsok által kedden átadott adatokat, információkat, írásos jelentéseket tanulmányozták; kényszerítés és szeméremsértés bűncselekmény alapos gyanúja miatt nyomozást rendeltek el. Tafferner Éva közölte: megkezdődött a tanúk kihallgatása, az eset körülményeinek tisztázása.
Dobson Tibor az FTP kommunikációs főosztályvezetője csütörtökön azt mondta: "érzékenyen érintette" a teljes tűzoltó állományt az ügy, mert az a teljes közösséget megbélyegezte. Kijelentette: a cselekedet, amely akár korábban, vagy utóbb az autóbuszon történt, nem szexuális indíttatású, hanem egy durva és ízléstelen, primitív molesztálás volt, ez a "beavatási szokás" az ország egyetlen tűzoltóságán sem jellemző.
A főosztályvezető mértéktartást kért médiától, mert mint fogalmazott, egy elszigetelt, primitív cselekedet miatt a média egy része ezt úgy tálalja: minden tűzoltó homoszexuális és erőszakos.
Dobson Tibor ezredes hangsúlyozta: a tűzoltók szexuális orientációja magánügy, de egy tűzoltó szolgálaton kívül sem viselkedhet hivatásához méltatlanul. Megemlítette: a 140 éves fővárosi tűzoltóság történetében még soha nem fordult elő hasonló eset, ezért presztízskérdés számukra, hogy a teljes tűzoltó állomány becsületére árnyékot vető esetet minél előbb tisztázzák. A főosztályvezető azt mondta: az FTP teljes parancsnoki állománya sajnálja, hogy ez a bűncselekmény csak az eset megtörténte után két héttel jutott a vezetés tudomására.