2010. február. 27. 10:00 MTI Utolsó frissítés: 2010. február. 27. 09:01 Itthon

Sikkasztás gyanúja merült fel Kaposvárott

A városi Jégcsarnokkal kapcsolatban sikkasztás miatt vizsgálatot indított a kaposvári képviselő-testület által létrehozott eseti vizsgálóbizottság - írja a szombati Népszava.

Zsoldos Róbert szocialista önkormányzati képviselő szerint a létesítmény vezetője vélhetően saját zsebre dolgozott, a késő esti órákban kiadta a Jégcsarnokot, de a bérleti díjat nem könyveltette le. Az ügy kirobbanását követően a Városi Sportcsarnok és Intézményei igazgatója, Dér Tamás fideszes önkormányzati képviselő, a párt városi elnöke feljelentést tett, és elbocsátotta a Jégcsarnok vezetőjét, Kelemen Tamást. Az viszont tisztázatlan, hogy mekkora kár érte az önkormányzatot, és ki a felelős. Zsoldos Róbert az üggyel kapcsolatban kérdéseket tett fel Szita Károly fideszes polgármesternek, de a politikus helyett a jegyző válaszolt. Eszerint a város vezetése a feljelentés után semmilyen egyéb felelősséget nem lát az ügyben. 

Zsoldos szerint kizárt, hogy a Jégcsarnok vezetőjének felettese, Dér Tamás ne tudott volna a sikkasztásról. Szerinte az ügyet megpróbálják eltussolni. Erre utal, hogy a vizsgálóbizottság öt tagjából három fideszes, és csak egy-egy hely jutott a szocialista és SZDSZ-es képviselőknek. Zsoldos kijelentette: ennek ellenére mindent megtesznek azért, hogy kiderüljenek a sikkasztás körülményei.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?