2010. február. 21. 13:10 MTI Utolsó frissítés: 2010. február. 21. 12:20 Itthon

Közösség elleni izgatás miatt nyomoznak Hódmezővásárhelyen

Több mint tíz hódmezővásárhelyi ház falára festettek különböző feliratokat festékszóró spray-vel ismeretlen tettesek szombaton éjszaka – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője vasárnap.

Szenti Szabolcs elmondta: a vásárhelyi rendőrök a megyei kapitányság munkatársaival együttműködve kezdték meg a nyomozást „közösség elleni izgatás” bűntette miatt. Jelenleg folyik az adatgyűjtés, a tanúkutatás és a helyszíni szemle – tette hozzá a hadnagy.

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója azt látta, hogy a feliratok a roma kisebbség ellen irányulnak.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.