2010. február. 01. 17:15 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. február. 01. 17:10 Itthon

Nyolc rabló támadt két juhászra Nyírteleken

Fiatalokból álló, nyolc tagú rablóbanda támadt két juhászra Nyírtelek határában; mindkettőt megverték, az egyik súlyos, a másik könnyű sérüléseket szenvedett a bántalmazás során - közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn.


A 17-24 év közötti fiatalok szombatra virradóra Nyírtelekről gyalogosan indultak szórakozni, s a kisváros határában betörtek egy bódéba, amelyben két juhász aludt - mondta a százados.

A rablók pénzt, cigarettát és bort követelve ütötték, rúgták és egy karóval bántalmazták az álmukból felvert középkorú férfiakat, akik csak cigarettát tudtak adni támadóiknak. A tettesek végül otthagyták őket, de közülük ketten még visszamentek és újra megverték áldozataikat, mert kevesellték a zsákmányt.

A szóvivő tájékoztatása szerint az egyik juhász súlyos, a másik könnyű sérüléseket szenvedett. A riasztott rendőrök még aznap elfogták és őrizetbe vették a feltételezett tetteseket. A nyolc gyanúsítottból hármat hétfőn előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság, a többiek szabadlábon védekezhetnek az eljárás során.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.