2010. január. 22. 10:27 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. január. 22. 10:08 Itthon

Nyolc kilogramm marihuánát foglaltak le

Jelentős mennyiségű, összesen nyolc kilogramm marihuánát foglaltak le egy Polgáron történt rajtaütés és az azt követő házkutatás során még január 18-án – közölte Tóth Ferenc, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője pénteken sajtótájékoztatón Debrecenben.

Az év első jelentős drogfogását alapos nyomozó munka előzte meg. A lefoglalt kábítószer mennyiségét jól illusztrálja, hogy míg tavaly az egész megyében összesen 4 kiló hasonló drogot foglaltak le, addig most egy rajtaütés alatt ennek kétszeresét.

A gyanúsítottak Hajdú-Bihar megyében élnek, és feltételezhető, hogy valamilyen módon kapcsolatban állnak az elmúlt év végén rendőrkézre került drogterjesztő bandával – tette hozzá Tóth Ferenc.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.