2010. január. 21. 21:25 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. január. 21. 21:54 Itthon

Távozik a budapesti főépítész

Az Index információi szerint távozik posztjáról a budapesti főépítész. Beleznay Éva már be is adta felmondását, amit a főváros vezetése csütörtökön tudomásul vett.

A hírportál értesülései szerint, amelyeket Tiba Zsolt fővárosi főjegyző megerősített, csütörtökön aláírták Beleznay Éva felmondását, munkajogilag már csak két hónapos felmondási idejét tölti a városházán. A felmondás okáról nem tudni semmit - tették hozzá.

Mint az Index felidézte, Beleznay Éva 2006-ban megbízott főépítész lett. A Schneller István helyére kiírt pályázaton hárman indultak: Beleznay Éva, Schneller helyettese, Fiala István, a XI. kerület egykori főépítésze és Vajai Tamás építész. A posztra kiírt pályázat 2007-ben eredménytelen volt, ezért az addig megbízott főépítészként dolgozó Beleznay Éva maradt - továbbra is megbízott - főépítész, majd hónapokkal később véglegesítették megbízását.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.